5 illóolaj, ami segíthet testi-lelki egészséged megőrzésében!

Sokat foglalkoztam mostanában azzal a kérdéssel, melyek azok az illóolajak, amelyek jó, ha kéznél vannak vagy egy alapkészletben, házipatikában jó, ha vannak.

Kutatások sora igazolta, hogy aki kellemes illatokkal veszi körül magát, annak nagyobb lesz az önbecsülése. A szagok megindítják a neurotranszmitterek (idegsejtek közti ingerületátvivıővegyület) és endorfinok (a morfiumhoz
hasonló belső fájdalomcsillapító vegyületek) termelődését az agyban. Ezek a hormonszerű anyagok örömérzetet keltenek az emberben, és feltűnően jó közérzetet idéznek elő. A neurotranszmitterek felelősek a nemi vágy feléledéséért, a stressz csökkentéséért, a fájdalomcsillapításért és az érzelmi egyensúlyért.

Tehát sok tünetre, betegségre, hangulatra tudjuk használni az illóolajokat, én viszont arra gondoltam, hogy összegyűjtöm nektek azt a pár fajta olajat, amit érdemes otthon is tartani és használni, mert nem okoz bőrirritációt és gyerekek esetében is használható.
 
Ezeket a szempontokat figyelembe véve tehát a következőket ajánlanám:
  1. Teafa illóolaj (melaleuca alternifolia) – amely fertőtlenítő, baktériumölő, vírusölő, immunerősítő hatású illóolaj. Ez, ha lehet, mindig legyen nálad, magaddal viheted amikor mész valahova és ha nincs lehetőség kezet mosni, akkor 1-2 cseppet a tenyeredre téve elkenve fertőtlenítetted is. Ugyanígy működik  a gyerekeknél is. Ráadásul a sebgyógyító és fertőtlenítő hatását kihasználva, különösen gyerekeknél, a seb köré cseppentheted és az sem baj, ha belemegy a sebbe, mert nem csíp. Kipróbáltam a 9 éves fiamon…és tényleg működik, sőt azóta engedi is, hogy használjuk!
  2. Orvosi Levendula illóolaj (Lavandula angustifolia) – amely görcsoldó, nyugtató, gyulladáscsökkentő, bőrregeneráló illóolaj. Ezt is tisztán, hígítás nélkül lehet a bőrre kenni, mert nem okoz bőrirritációt. Kisebb horzsolásokra,sebekre, égésekre; negatív érzelmi állapot esetén – szorongás, stressz, szomorúság, sokk, stressz- esetén is alkalmazható. Néhány cseppet a csukló belső felére cseppentve és többször mélyen belélegezve azonnal oldódnak a feszültségek. Elalvásnál akár a párnára is cseppenthetünk, vagy a levendula aromavízből a gyerekek takarója fölé is spriccelhetünk.
  3. Citrom héj illóolaj (citrus limonun ze.) – amely kiváló térfertőtlenítő illóolaj. Mindemellett baktériumölő, méregtelenítő és idegrendszert stimuláló illóolaj. Bátran lehet gyermekeknél is alkalmazni. Levegő fertőtlenítésére párologtatással javasolnám, de nem elhanyagolható a figyelem és koncentráció javító hatása sem, különösen így “home schooling “idején. Segíti a koncentrációt, a fáradtságot és kimerültséget is oldja. Ez az egyik olyan illóolaj, de csak akkor, ha BIO és megbízható forrásból származik, amely belsőleg is alkalmazható méregtelenítés ill. epeműködés serkentésére. Ami szerintem még nagyon fontos, hogy az illatot belélegezve az öröm illatát adja, vagyis elkezdődik az önjutalmazó hormonok termelődése a testünkben, ami pedig az immunrendszerünket is erősíti! (fényérzékenyít)
  4. Eukaliptusz radiata illóolaj – nagyon jó választás kisgyermekek légúti betegségeinek kezelésében. egyébként pedig erős nyákoldó  és köptető hatása van, mindamellett, hogy ő is erős vírusölő, baktériumölő és energetizáló hatású illóolaj. Segít a tértisztításban , akkor is ha harag, düh vagy indulatos veszekedés energiáját szeretnénk kitisztítani a szobából.
  5. Mandarin illóolaj (Citrus reticulata ze.) – az utolsó illóolaj, amit ebben az összefoglalásban megemlítenék. Ez a bőséget, a szerencsét és az ajándékot szimbolizálja a kínai kultúrában. Hatását tekintve nagyon jó nyugtató, szélhajtó, emésztést segítő illóolaj. Segít az álmatlanságban, szorongás oldásában, depresszió és agresszivitás esetén is. Csecsemők mellett is biztonsággal párologtatható. Amire figyelni kell, hogy fényérzékenyítő hatása van, mint a citromnak is, tehát bőrre kenés után napozni csak 8 óra után érdemes, mert bőrpigmentációt okoz.

Kérlek vedd figyelembe, hogy ilyen terápiás jellegű hatást csak 100%-ban tiszta, vegyszermentes illóolajokkal tudunk elérni. Tehát nem biztos, hogy egy drogériában vásárolt illóolaj ugyanezt tudja. Későbbi cikkemben tervezem néhány márka összehasonlítását, egyenlőre még én is gyűjtöm a tapasztalatokat e téren.  

Várandósság első 6 hónapjában ezen illóolajok használata nem javasolt!

Ha bármi kérésed lenne az illóolajokkal, használatukkal és az érintéssel kapcsolatban bátran tedd fel őket:

 
 
Szeretettel:
 
Erika
 
A Panarom Aromaterápiás Intézet Tanulója
 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s