Minden emberben, benned is megvan a képesség a fejlődésre, gyógyulásra, előrelépésre. Ehhez sokszor külső segítség kell.
A Stresszoldás , Aromaterápia segítségével hatalmas változáson mehetsz keresztül, amelyhez nincs szükség az okok és személyek , problémák megtalálására. Egyszerűen hagyni kell, hogy a tested és a lelked tegye a dolgát, csupán csak az összehangolásban kell segíteni.
Néhány szó rólam:
2009-ben kezdtem el a természetgyógyászati és az alternatív segítő, gyógyító módszerekkel foglalkozni. Második gyermekem születése utáni depresszióból is ezen módszerek egyike, a kineziológia segített kilábalni.
Már gyermekkoromban is sokat segítettem az embereknek ráhangolódó és beleérző képességemmel, különösen a családon belül, amikor nagyobb, nehezebb ügyekben a felnőttek is megkérdezték a véleményemet. Később is szereztem intuitív tapasztalatokat, különösen apai nagymamám révén, aki szintén érzékelte és hallotta a fizikai dimenzión túli lények üzeneteit, jelzéseit. 9 évesen egyik éjjel arra ébredtem, hogy nagymamám a korábban eltávozott nagyapám üzenetét figyeli, aki Édesapám külföldi útjának veszélyeire figyelmeztetett. Felnőttként is tapasztaltam, érzékeltem eltávozott lelkeket, legtöbbször jelzés és segítségkérés céljával, akiknek ahogy tudtam segítettem Mihály Arkangyalon keresztül.
Felsőoktatási végzettségem (Nemzetközi Kapcsolatok Szakreferens) révén több multinacionális cégnél is dolgoztam, ahol szintén sok emberrel voltam körülvéve és tartottam kapcsolatot külföldi partnereinkkel is, ahol munkám lényege a problémamegoldás volt. Két gyermekem születése után kezdtem el magamon dolgozni a segítő, gyógyító módszerekkel , így találkoztam 2009-ben Munkácsi Gabriella tisztán halló angyali médiummal és a Rózsaláng meseregény sorozat írónőjével, akinél angyalterápiát és asztrológiai ismereteket tanultam. Közben Keller D. Zsuzsánál és Várhidi Ilonánál, valamint Simon Katalinnál tanultam és alkalmaztam a One Brain Kineziológia módszerét ( 3in1 concepts) , amellyel sokáig másoknak is segítettem a stresszek feloldásában. Még ugyanebben az évben találkozta a Robert St. John- féle Metamorfózis stresszoldással és több évnyi tapasztalás és tisztulás után kerültem kapcsolatba a brazíliai Joao De Deus (Isten Jánosa) és a Loyolai Szent Ignác Ház energetikai módszererivel. Doreen Virtue munkáit és rendszeres tanításait is nyomon követtem évek óta, így kaptam a vezettetést a Healing with Heaven – Mennyei Gyógyítás kurzusának elvégzésére, amiben szintén a Mennyei Teremtő/Univerzum által küldött gyógyító energiák, angyalok vannak segítségünkre. James Van Praagh, Diana Cooper és Robert Reeves munkái is hatással vannak az életemre, úgy, mint a munkámra is. A tanulás pedig tovább folytatódik.
Jelenleg a Panarom Aromaterapeuta Itézet tanulója vagyok, ahol a természet adta csodálatos illóolajok gyógyításban betöltött szerepével ismerkedem. Ezek a 100 százalékban tiszta, ellenőrzött és erősen terápiás minőségű illóolajok és növényi olajok hatalmas segítséget jelentenek a mindennapi bőrápolásban, kiegészítő erőként jelen vannak minden olyan terápiában, ahol az öngyógyító folyamatok beindítása fontos.
Ehhez kapcsolódik az a Szeretetmasszázs, amely a gyengéd érintés és a tiszta, illóolajok egyvelege és amely nem nélkülözheti a az önjutalmazó, boldogsághormonok termelődését sem.
Célom minden esetben az, hogy a stressz okozta negatív érzelmek, hormonok és sejtemlékek fizikailag és mentálisan is kiürüljenek a testből és helyüket átvegye valami sokkal jobb, sokkal nagyobb erő és érzés. Ez az, ami által jobb lesz az életünk!
Legyen nagyon szép napod nálam!
Szeretettel:
Erika