Ki vagyok én?

2009-ben kezdtem el  a természetgyógyászati és az alternatív segítő, gyógyító módszerekkel foglalkozni.  Második gyermekem születése utáni depresszióból is ezen módszerek egyike, a kineziológia segített kilábalni.

Már gyermekkoromban is sokat segítettem az embereknek ráhangolódó és beleérző képességemmel, különösen a családon belül, amikor nagyobb, nehezebb ügyekben a felnőttek is megkérdezték a véleményemet. Később is szereztem intuitív tapasztalatokat, a fizikai dimenzión túli energiák üzeneteit.

Felsőoktatási végzettségem (Nemzetközi Kapcsolatok Szakreferens) révén több multinacionális cégnél is dolgoztam, ahol szintén sok emberrel voltam körülvéve és tartottam kapcsolatot külföldi partnereinkkel is, ahol munkám lényege a problémamegoldás volt.

Két gyermekem születése után kezdtem el magamon dolgozni a segítő, gyógyító módszerekkel.  Így találkoztam 2009-ben Munkácsi Gabriella tisztán halló angyali médiummal és a Rózsaláng meseregény sorozat írónőjével, akinél asztrológiai ismereteket tanultam. Közben Keller D. Zsuzsánál és Várhidi Ilonánál, valmint Simon Katalinnál tanultam és alkalmaztam a One Brain Kineziológia módszerét ( 3in1 concepts) , amellyel azóta másoknak is segítek a stresszek feloldásában.

Még ugyanebben az évben találkozta a Robert St. John- féle Metamorfózis stresszoldással és több évnyi tapasztalás és tisztulás után kerültem kapcsolatba a brazíliai Joao De Deus (Isten Jánosa) és a Loyolai Szent Ignác Ház energetikai módszererivel. Doreen Virtue munkáit és rendszeres tanítasait is nyomon követtem évek óta, így kaptam a vezettetést a Healing with Heaven – Mennyei Gyógyítás kurzusának elvégzésére, amiben szintén a Mennyei Teremtő által küldött gyógyító energiák, imák és információk használata volt a cél. Később a Panarom Aromaterapeuta Intézetben sikeres Aromaterapeuta vizsgát tettem 2022.05.24-én. Azóta tagja lettem a IFAroma nemzetközi Aromaterapeuta szövetségnek és több külföldi továbbképzésen is részt veszek. Így ötvözve a lelki-szellemi blokkok elengedését a fizikai test gyógyulásával.

Összegezve holisztikus segítőnek tartom magam, aki a test a lélek és a szellem ügyeit, elakadásait együtt segíti a blokkok feloldásában. Így a fizikai tünetek, betegségek, az érzelmi stresszek és viselkedésminták feloldásában igyekszem segíteni. Akárhonnan indulunk, mindig hat az egész rendszerünkre. Így ha fizikai problémád van, akkor is érdemes felkeresni, mert a mögötte lévő érzelmi, mentális stresszek feltérképezésével és feloldásával a test gyógyulása is gyorsabbá válik.

Munkámat a fent említett módszerek segítik és mindegyik használható szinte bármilyen kezelés mellett, mert kárt nem okoz, csupán kiegészíti, segíti a már meglévő, akár orvosi kezelést is.


Discover more from Kineziológia, Metmorfózis Érintés, Aromaterápia, Stresszoldás

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hozzászólás