
Hogyan reagálunk, ha meghalljuk a stresszoldás szót?
Tapasztalatom szerint az ember szeme először felcsillan, de jó, hogy van egy ilyen lehetőség, aztán elbátortalanodik és elkezdi húzni, halasztani a dolgot. Kineziológusként ilyenkor azt mondanám, hogy elkerülésben van.
Tudtad, hogy a halogatás is a stressz egyik formája?
Kineziológiai tanulmányaimban mindig szembe találkoztam azzal az állítással, hogy a testi és a lelki problémák visszatérnek, ha csak fizikai szinten kezeljük a tüneteket. Aztán az évek során meg is tapasztaltam, hogy ha a test és a lélek nem működik együtt, akkor káosz alakul ki, amely különféle blokkokat okozhat fizikai, mentális és érzelmi életünkben.
A stresszoldás lényege tehát az, hogy ezeket a belső okokat szüntessük meg, hogy a fizikai tüneteink is elmúljanak. Hogy melyek ezek a tünetek, arra most nem szeretnék bővebben kitérni, csak néhány példa erejéig: álmatlanság, idegesség, szorongás, döntésképtelenség, meddőség, önértékelési problémák. Robert St. John, a Metamorfózis stresszoldó érintés létrehozója, reflexológusként figyelte meg ezt a folyamatot. Szerinte az egyensúlytalanság már fogantatásunk pillanatában is keletkezhet, örökölhetjük és át is adhatjuk a következő generációnak, mert minden egyes sejtünk tárolja a múltbeli tapasztalatainkat, az anyaméhben töltött időtől kezdve, vagy akár korábbról is. A jó hír azonban az, hogy minden ember rendelkezik az un. öngyógyító képességgel, amelyet csupán be kell indítani és néha rásegíteni.
Számomra a stresszoldás maga, szeretettel teli érintést jelent, amely hatással van az idegrendszerre, az immunrendszerre és az egész életünkre. Gondoljunk csak bele, milyen jó is annak a gyereknek, aki rendszeresen kap ölelést, simogatást. Ugyanez járna minden felnőttnek is, ahhoz, hogy boldog életet élhessen. Az érzés, hogy szeretve vagyunk és szerethetünk, felülmúlhatatlan! Az érintésben erő van és szeretet, gyengédség és szándék. Az emberiség történetében mindig is jelen volt az érintés és a masszázs. Az egyiptomi temetkezéseknél használt bebalzsamozásnál jól megismerték az emberi test felépítését, amelyet aztán a gyógyításoknál is alkalmaztak. A ma embere is szereti az érintést és a masszázst, csupán a megfelelő személyt és helyet kell kiválasztania hozzá. A masszázzsal fájdalmat, stresszt és egyéb fizikai problémákat segíthetünk csökkenteni, de egyvalami kiemelkedik az összes hatása közül. Mégpedig az, hogy boldogsághormont szabadít fel a testben, pontosabban az agyban, ami aztán az egész testre, érzelmi állapotra és öngyógyító képességre kihat. Tehát a stresszoldás egyik kiváló módszere lehet a masszázs.



Én a kineziológiai stresszoldást , az aromaterápiás masszázst és a Metamorfózis stresszoldást tartom a legelőnyösebb választásnak, hiszen az érzelmi stresszoldás mellett az illóolajok és növényi olajok használata is gyengéden, jótékonyan segíti a folyamatokat. Minden ember szereti az illatokat, különösen a jó érzést keltő, finom illatokat. Ezek az illatok nagyon gyengéden és mélyen tudják segíteni akár a sima masszázs vagy egy stresszoldó érintés hatásait is. A citrom, narancs, bergamott illóolajok például kiváló szorongásoldó hatással bírnak, de ide sorolhatom még a levendula illóolaját is. Női energiák emelésére és mindenféle női dologra a damaszkuszi rózsa olaja rendkívül hatékony, fájdalom csillapításra pedig nagyon jó a kúszó fajdbogyó.
Az illóolajok használata is visszavezethető már az ókorba, gondoljunk megint csak a test bebalzsamozásra, így ami már régen is használt és bevált módszer volt, az ma is nagy segítség lehet. A stresszoldás, érintés és masszázs ilyen gyengéd kombinációja gyerekeknél is nagyon szépen alkalmazható. Sok szülővel találkoztam már, akik a gyermeküket hozták el egy- egy stresszoldásra, ahol az esetek nagy százalékában kiderült, hogy a szülővel is foglalkozni kell.
A gyerekek szinte minden esetben tükröt tartanak felénk, felnőttek, szülők felé, amit érdemes jelzés értékűnek venni, hogy foglalkozni kell egy adott szituációval. Lehet olyan helyzet is, amiről igazából kevés szó esik, de a gyerekek mégis érzik, megfogalmazni viszont nem tudják. Ezért inkább testi, viselkedésbeli, érzelmi zavarokkal jelzik. Mire is gondolok? Egy szorongó, sokszor éjszaka bepisilő gyermek például tükrözheti a félelmet az édesapa elvárásai felé. Egy agresszívabban viselkedő gyermek az iskolában jelezheti, hogy otthon nincs minden rendben a szülők között, és amíg ez nincs rendezve, addig így vonja magára a figyelmet. A gyengéd érintés és stresszoldás felnőtteknél is csodálatosan tudja oldani a feszültségeket, felszínre hozni a lappangó gondokat, segít értelmezni, megbeszélni vagy máshonnan látni egy adott helyzetet.
Robert St. John megfigyelte, hogy a metamorfózis kezelések hatására el tudjuk engedni a minket visszafogó, gátló mintákat, feszültségeket és viselkedéseket. Az érintés a lábfejen, kézfejen, a fejen és a gerinc mentén történik. A gerinc kezelésekor nem csak a gerincben elraktározott nyomás és feszültség szabadul fel, hanem az emberekben legbelül is hatalmas változások zajlanak le. Nem csak fizikai, hanem gondolati és érzelmi szinten is. Ezt kiegészítve illóolajokkal és segítő beszélgetésekkel elindulhat a változás folyamata, amely új gondolkodásmódot eredményez a korábbihoz képest. Így nem csak a tüneteket kezeljük, hanem a tüneteket okozó egyensúlytalanságot és annak gyökerét. E szerint minden problémánk, ami az életünkben van, a test és a lélek kiegyensúlyozatlanságából ered, ezért célja a harmónia megteremtése. Stressz esetén ugyanis benne rekedünk az időben, aggódunk, gondolkozunk a múlt történésein és emiatt szorongunk a jövő miatt. Ha elfogadjuk, hogy képesek vagyunk önmagunkat meggyógyítani, akkor az érintés segítségével feloldódnak ezek a múltban keletkezett blokkok, feszültségek, viselkedésminták, így a jövő miatt már nem aggódunk többé és a jelen életünkben tudunk maradni. Megszületik a belső biztonságérzet és tudjuk már önmagunkat szeretni, ami hatással van a környezetünkre is. Nem olyan nehéz ez, csak elhatározás kell hozzá!
Iványi Erika 3 in 1 Concepts Konzultáns, Kineziológus
Discover more from Kineziológia, Metmorfózis Érintés, Aromaterápia, Stresszoldás
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
