Júliusban én is szabadságra megyek, remélem te is tudsz pihenni, töltődni! Nyáron is érdemes magunkkal foglalkozni, stresszeinket feloldani és törekedni az érzelmi és pszichés egyensúlyt megtalálni. Ha ebben én is segíthetek neked, akkor az alábbi napokon találhatsz nálam még szabad időpontokat: 🌼 07.15-07.26-ig szabadságon leszek, ezért már csak néhány nap maradt ha nálam szeretnél feltöltődni…
Kategória: Meditáció
Érzelmi manipuláció a családban -esettanulmány
Egy kedves vendégem történetét szeretném megosztani, aki azzal keresett fel pár hónappal ezelőtt, hogy több sikertelen párkapcsolata és a legutóbbi válása után is nagyon nehezen tud az érzelmi mélyrepüléséből kikeveredni. Az elmúlt időszakban arra is rájött, hogy a rendszeres kapcsolat az édesanyjával ezen a helyzeten egyáltalán nem segít, sőt csak ront rajta. Egy ismerőse javaslatára…
Néztél már szembe magaddal?
Szédülésem története Több, mint 10 évvel ezelőtt, történt velem egy életre szóló tapasztalás. Akkor már több kineziológia tanfolyamon túl voltam és a társaimmal együtt készültünk a magyar állam vizsgájára. Nekem akkor két pici gyermekem volt. Egyik kicsi, másik pici🙂 Kaptam sok segítséget, így tudzam készülni, tanulni. A sikeres vizsga után pedig egyik éjjel arra ébredtem,…
Miért járj az erdőbe?
Miért járj gyakran erdőbe? Az elmúlt években kutatásokat végeztek, amelyekben bizonyították, hogy az erdei séták jó hatással vannak a keringésre, vérnyomásra, stressz szintre és a pszichére. Ezért születt meg az erdő-fürdő. Eleinte Japánban vált népszerűvé, ahol a kutatókat kíváncsivá tette, miért érzik magukat jobban az emberek egy hegyi kirándulás után. Ezért elkezdték vizsgálni az erdei…
Karácsonyi Ajándék Élmények
Köszönöm, hogy ennyien érdeklődtök és kérestek fel!🌞 A masszázsra és stresszoldásra ma különösen nagy igény van, ezért is gondoltam arra hogy összegyűjtöm nektek az ötleteimet, amivel meglephetitek szerettetiteket,vagy éppen magatokat. Íme az első variáció: ⛄Egy 60 perces aromazen testmasszázs, ajándékutalvánnyal szép borítékban :🎄 ajánék Balance immunerősítő testolajjal ( panarom márkás) 🎁 13.500 Ft A csomagolással…
Miért okoz a cukor stresszt?
A ma embere 1 hét alatt annyi finomított cukrot és fehér cukrot fogyaszt, mint régen 1 év alatt. Ismerjük már azokat a kifejezéseket, hogy „cukor blues”, fehér méreg, melyek mind a cukor fogyasztásának káros hatásaira utalnak. Testünk intelligens szervei hajszálpontos egyensúlyban tartják a vér glükózszintjét, de a túlzott cukor fogyasztás eredményeként megugrik a vér cukor…
Üzenet Gyógyítóknak
Kryon legfrissebb utasításai a gyógyítóknak, hogy folytassák tovább rendületlenül és ne ijedjenek meg a frekvencia változásoktól, jobban higyjenek a gyógyulásokban és módszereik eredményességében, mert megvalósul!
Miért érzed fáradtnak magad egy beszélgetés után?
Sokszor érezhetjük azt, hogy fáradtak vagyunk egy beszélgetés után, pedig az egyik szeretett családtag volt a partner, vagy kedves barát. Lehet egy idegen is, aki épp most szólított meg az utcán, vagy egy munkatárs. Persze a beszélgetés sem mindig gyengéd. Lehet szinonimája akár a veszekedésnek is. Sokszor a másik ember azért ontja ránk a…
