Sokszor érezhetjük azt, hogy fáradtak vagyunk egy beszélgetés után, pedig az egyik szeretett családtag volt a partner, vagy kedves barát.
Lehet egy idegen is, aki épp most szólított meg az utcán, vagy egy munkatárs. Persze a beszélgetés sem mindig gyengéd. Lehet szinonimája akár a veszekedésnek is.
Sokszor a másik ember azért ontja ránk a dühét, frusztráltságát, feszültségét, mert ő maga nem tud mit kezdeni vele. A másik ok, ami nem tudatos: így szeretne több energiához jutni. Tehát ha én nem tudom növelni az energia szintemet, elveszem attól, akinek van.

Sokszor mondom #meditáció közben, hogy a légzés az univerzum #szeretet energiája, az ajándék számunkra, hogy élni tudjunk. A szeretetnek van a legnagyobb rezgése, amit már tudományosan is bizonyítottak. Tehát, ha úgy lélegzünk 5 percig, hogy közben növeljük energiaszintünket, ezzel megnöveljük rezgésünket.
Napi szinten gyakorolva egészen jó szintet érhetünk el, amiből akár már adni is lehet és nem leszünk feltétlenül fáradtak egy “beszélgetés” után.
Adott szituációban nehéz lehet, arra gondolni, hogy a másik ember is ugyanolyan szeretettel teli #lélek, mint mi. Miközben neked is megy fel a vérnyomásod, vegyél egy jó mély lélegzetet, ezzel segítesz az agyadnak, hogy a #stressztől ne blokkolódjon le. Máris lehetőséged van gyakorolni a fent leírtakat.
Ha csak egyszer is eszedbe jut és megpróbálsz máshogy nézni rá, már fél siker!
Csodás próbálkozásokat kívánok! A Facebook oldalamra feltettem egy meditációt is erre, hallgasd meg!