Alárendelem magam a kapcsolataimban

Esettanulmány

“Azzal a tudattal élem az életemet, hogy nem  lehetek önmagam nőként. Ez a viselkedésminta már tudatalatti paranccsá vált az évek alatt, hiszen annyi veszteségben volt részem. A veszteségek megtanították velem, hogy bele kell egyezzek abba, ami most van, ami elérhető, mert nekem nem jár jobb.”

Egyik vendégem élettapasztalata ez, aki felnőtt nőként él így a kapcsolataiban.

Korán vesztette el az édesapját is, majd korán vesztette el a férjét is, így egyedül maradt egy fiúgyermekkel.

Az élete minden területén sikeres, megteremtette az anyagi biztonságukat, férfiként is megállná a helyét…mégis nőnek született.

Minden területen sikeres, kivéve a párkapcsolatban. Mivel korábban már megtanulta, hogy az értékes embereket eleszítheti, ezért olyan párkapcsolatokat választ, amelyekben inkább aláveti magát a helyzeteknek, személyiségeknek, csak nehogy átéljen mégegyszer egy veszteséget.

Ez egy önvédelmi, de egyben önbüntető vislekedés is, amelynek alapja a Veszteségtől való Félelem. Ez az egyik főkategória a #kineziológiában használt Viselkedési Barométeren is.

A tudatalatti mintát felszínre hozva képes volt ezzel a mintával, a hozzá kapcsolódó érzelmi stresszel szembenézni és innentől tudatosan kezelni önmagát a kapcsolataiban. Megengedheti magának, hogy olyan párja legyen, akivel megélheti a teljesség és értékesség érzését így újra Egységbe kerülhet önmagával.

A 3 in 1 Concepts kineziológia módszere lehetőséget ad arra, hogy szembenézzünk a testi illetve tudatalatti szinten megrekedt strsszeinkkel és új, tudatos választásokat tudunk hozni a saját életünkben.

Az esettanulmány megosztása  vendégem belegyezése alapján kerül megosztásra.


Discover more from Kineziológia, Metmorfózis Érintés, Aromaterápia, Stresszoldás

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hozzászólás