Néha már 9 éves korban kezdődik, de inkább később. 11 év körül biztosan, már a fiúknál is.A következő történetben két fiúról fogok mesélni. Mindkét esetben az Édesanyák kerestek fel. Egyikük azt mondta, hogy pszichológushoz is akartak menni, de 12 évesen már nem tud velük mit kezdeni. Ezért inkább más utat keresett.Az alternatív, más, spirituálisabb gyógymódokban az a nézet, hogy édesanyán keresztül is oldható egy feszültség, blokk, élethelyzet vagy betegség. Kineziológusok is 7 éves korig oldanak anyán keresztül. Az anyához kapcsolódó lelki köldökzsinór, a női ráhangolódó és beleérző képesség miatt ez bizony nagyon is jól működik.A metamorfózis stresszoldás esetében pedig azt mondanám, egészen felnőtt korig. Ezen esetekben általában édesanyára is hatással van az oldódás, hiszen sokszor az ő feszültsége, megfelelni akarása, hogy jó szülő legyen, félelme, nehogy rossz útra térjen a gyerek vagy rossz szokásokat, viselkedésmintákat vegyen fel, hatással van a szülő gyerek kapcsolatra. Érdekes megfigyelni, hogy anya is tisztába jön a helyzettel, tudatosodik a felelősség és annak elfogadása, hogy a 14 éves kamasz fiának is lehet saját döntése és akarata. Itt csak az a fontos, el merem-e fogadni a gyerek döntését, akkor is ha tudom, hogy az nem a szerintem jó iranyba visz. Ott van az a példa is, amikor a családban több gyerek is beteg olyan szinten, hogy a tanulmányokat is abba kell hagyni. Ezeket a betegségeket a lélek már fiatal korban felvállalja, hogy irányt mutasson, jelezzen a fizikai testen keresztül, hogy meg kell oldani a problémát. Ez lehet egy több generáción át hordozott családi minta, gondolkodásmód, helytelen döntések következménye is, aminek feloldásahoz egy élet nem biztos, hogy elegendő. Egyre több olyan fiatallal találkozom, aki a saját terhén kívül más családtag terhét is magára akarja venni, ezzel hasonló fizikai tüneteket produkálva magának.Metamorfózis Stresszoldásalkalmazásával pontosan ezt a gonsolkodásmódot, viselkedésmintát, generációs programot lehet átalakítani, feloldani, amelynek hatására belülről indul el a gyógyulás folyamata. Feloldódnak a sejt szinten, DNS szinten bekódolt programok és elindul a harmónia megteremtése saját magunkban, a fizikai tünetek gyógyulnak és végre azt az életet élhetjük, ami tényleg a miénk. A tudatos szülők és felnőttek meglátjak ennek lehetőségét a gyerekeikkel kapcsolatban, akárhány éves is.Az említett fiúk egyike a fenti pelda, aki átvállalja az idősebb testvér betegségét, ezzel próbálva kompenzálni a családi harmóniát, amit a szülőknek kellene megteremteni. Egyértelmű jelzést adnak itt a gyerekek arról, hogy nem működik jól a családi minta és változtatni kellene. Ehhez viszont édesapa ebredésére is szükseg volna.Ebben a stresszoldásban az a jó, hogy nem kell sokat beszélni, a gyengéd erintéssel elkezd feloldódni a feszültség. Ezért jó kamaszpknak, fiúknak, férfiaknak is, akik nehezebben nyilnának meg más alternatív módszernél.A másik fiú esetében édesanyaban tudatosodott a saját viselkdés mintája, amivel elkezdődik az anya-fia kapcsolatban a feloldódás.Bátor szülők és bátor gyerekek, akik szembe mernek nézni a feladatokkal és merik megtenni a lépéseket!Ezúton is kitartást és sok sikert kívánok hozzá, mert meg lesz az eredménye!