Nem csak a nők küzdnek azzal, hogy nem sikerül teherbe esni, a férfiak is küzdenek azzal, hogy megtalálják azt a nőt, akitől szeretnének gyereket.
Kineziológusi munkám során többször is találkoztam olyan férfiakkal, akik azért kerestek fel, mert nem találják az igazi párjukat. Ők is szeretnének gyermeket, családot, de eddig egyik próbálkozásuk sem volt sikeres, hiába tettek bele minden tőlük telhetőt.

Oldás során gyakran vissza kell mennünk gyermekkorban, ahol kiderül, hogy a kisfiúk is ugyanúgy traumatizálódnak, mint a kislányok. Náluk sokszor az a helyzet, hogy a férfi minőség sérül. Van olyan, amikor a saját édesapjuk él olyan életet (alkoholista, beteg, ápolásra szorul), ami miatt már korán beállnak édesanya mellé a társ szerepbe. Hiszen ha apa nem tudja a feladatát elvégezni, akkor a rangsorban ő következik. Így történik az, ami a családállításokban is rendszeresen látszik, hogy beállnak az apa helyére és ők lesznek a támasz, a férfi energia az édesanya számára.
Az egyik ilyen oldáson kiinduló téma a féltékenység volt, amely abból a tudatalatti félelemből adódott, hogy ha elveszíti a partnerét, megint ugrott az esélye a saját család alapításának. A stresszoldások során feloldottuk az ide tartozó régebbi traumákat, negatív érzelmeket és viselkedésmintákat, amelyek nagy része gyermekkorban keletkezett.
Mit jelent a féltékenység? Ebben az esetben önbizalomhiányt, mert nem érzi magát elég értékesnek. Az apafigura és a férfi minőség sérülése gyermekkorban nem tette lehetővé azt az egészséges magabiztosságot, hogy elhiggye, neki is lehetnek saját gyermekei, és nem csak mások gyermekeit kell felnevelnie.
Emögött volt még egy másik minta is. Felnőtté válva édesanyával való kapcsolata is átalakult. Olyasmi lett, mintha egy gyermekről kellene gondoskodnia.Ezt a szeretet és a szülők felé kimutatott hűségnek tekintjük sokszor. Itt azonban olyan szintre emelkedett a gondoskodás, ami rádöbbentette, hogy azért sem engedi meg magának a saját gyermeket, mert már szimbolikusan is van egy. Az édesanya.
Sok esetben vesszük át gyerekként a szülőktől azokat a feladatokat, amelyeket nekik nem sikerült teljesen megoldani, vagy segítő szándékkal, mi magunk akarunk az ő terheiken könnyíteni. Mindez egyáltalán nem tudatos. Ebben pedig nagyon nagy segítséget tud nyújtani a kineziológia, mert a test mindenre emlékszik, az izomteszt pedig segít felszínre hozni azokat a tudatalatti viselkedésmintákat, amelyeket fel lehet oldani, hogy utána a saját életét élhesse mindenki.
Ha szembe tudunk nézni ezekkel a mintákkal és tudatossá tesszük életünkben, máris megvan lehetőség a változtatásra.
Discover more from Kineziológia, Metmorfózis Érintés, Aromaterápia, Stresszoldás
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
