Te mit engedsz meg egy kapcsolatban?

Kiemelten fontos szerepe van mostanában a női minőségek visszaállításának. Világunkban felborult az egyensúly a női és férfi szerepekben, viselkedésmintákban. A fiatal , huszonéves generáció, ezt már erőteljesen mutatja. Mivel már a szülőknél sem működnek harmonikusan a szerepek, ennek egyenes következménye a mai helyzet.

Kineziológiai oldásokban azt látom ebben a generációban, hogy nem ismerik önmaguk értékességét, ezáltal olyan viselkedést és bánásmódot engednek meg magukkal szemben, ami elbizonytalanítja és káros következményeket von maga után a párkapcsolatban.
A fiatal nők nem tudják vagy nem merik önmagukat feljebb tenni az önértékelési létrán. Ezért sok fiatal férfi nem megfelelő, időnként megalázó és bántalmazó módon viselkedik velük.
Ehhez értenünk kellene azt, hogy a férfi viselkedés alapja a védelem,a biztonság megteremtése a nő számára, ami egyűtt jár egyfajta hatalmi vagy ha úgy tetszik uralkodói viselkedéssel. Tekintsünk erre most pozitív értelemben. Hiszen ennek is megvannak a szintjei a legalsótól a
legfelsőig.  Vegyük ki a képletből a neveltetést és a családi mintákat, és akkor láthatjuk, hogy ezek a viselkedésformák reakciók a nők által adott jelzésekre.

Azt szoktam mondani, hogy csak azt tehetik meg veled, amit megengedsz. Közhelyesnek hangozhat, de nagyon sokszor a nők sincsenek tudatában, mire adnak engedélyt. Fiatal éveink párkereső szakaszában pont ez a legfontosabb. Itt viszont már figyelni kell a családi mintákra, örökségekre is, hiszen ezek azok, amelyek tudattalanul működnek egy párkapcsolati stresszhelyzetben. Egészen addig, amíg nem tudjuk beazonosítani, mert onnantól tudatossá válik és mi választjuk meg viselkedésünket.

Sok fiatal nőnél tapasztalom, hogy nem tudnak határt húzni. Egy szakítás után is sokadszorra visszaengedik a partnert, így egyikük sem tud továbblépni és csak szenvednek benne. Ehhez szükséges, hogy már a kapcsolat elején felállítsák a határokat. Az első fizikai, verbális vagy érzelmi , anyagi manipulálásnál érdemes határt húzni, adott esetben megszakítani a kapcsolatot. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha tisztában van saját értékeivel.

Ebben sokat segít a Kineziológiai stresszoldás, mert segít rálátni azokra a mintákra, ami már nem működik. Segít kitisztítani a generációkon átívelő férfi-női kapcsolati mintákat.

Őszintén drukkolok minden húszas és harmincas éveik elején járó fiatalnak, hogy sikeres legyen ebben.

Minél több női és férfi mintát tudunk megváltoztatni, annál könnyebb lesz a következő generációk kapcsolati minősége.

#kinesiology #stressmanagement #lelekfenyponthu

https://lelekfeny-masszazs.salonic.hu/


Discover more from Kineziológia, Metmorfózis Érintés, Aromaterápia, Stresszoldás

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Hozzászólás