Mostanában eszembe jutott egy kb 10 évvel ezelőtti emlékem. Amikor kiköltöztünk Veresegyházra, akkor már gyakoroltam a kineziológiát…csak még nem hittem el, hogy tényleg működik. azóta már rengetegszer megtapasztaltam, hogy igen. Mégis ez az emlék nagyon bennem ragadt. Volt akkoriban egy vendégem, aki nagyon félt a szüléstől. Akkor külföldön éltek, de mindenképpen itthon szeretett volna életet…
Szerző: erikaivanyi
Néztél már szembe magaddal?
Szédülésem története Több, mint 10 évvel ezelőtt, történt velem egy életre szóló tapasztalás. Akkor már több kineziológia tanfolyamon túl voltam és a társaimmal együtt készültünk a magyar állam vizsgájára. Nekem akkor két pici gyermekem volt. Egyik kicsi, másik pici🙂 Kaptam sok segítséget, így tudzam készülni, tanulni. A sikeres vizsga után pedig egyik éjjel arra ébredtem,…
Nyári nyitvatartás és augusztusi változások (2024)
nyári nyitvatartás
Betegség holisztikus szemmel- Hogyan könnyítsd meg a felépülést?
Ép testben ép lélek Kineziológusként sokszor tapasztalom, hogy egy apró testi tünet mögött is lehet belső, érzelmi konfliktus. A Biológia vagy Új germán medicina is azt mondja, hogy a fizikai tünetek, betegségek mögött szinte minden esetben egy érzelmi konfliktus áll. Amíg fennáll a konfliktus, addig nincs látható fizikai tünet, viszont a testünk belül már dolgozik:…
Holisztikus Szemléletű Stresszoldó Workshop
Fókuszban a Szülő-Gyerek kapcsolat, megnézzük holisztikus személettel milyen dédelgetett fájdalmaink vannak testileg, lelkileg, érzelmileg. Kineziológusként segítek abban, hogy ránézzünk erre a kapcsolatra máshonnan is. Lehetsz te a szülő, és lehetsz te a gyermek vagy akár mindkettő.
Szeretnék elmesélni egy történetet: van egy negyvenes évei közepén járó férfi, aki egyszer elhatározta, hogy sikeres lesz és olyan életet teremt magának, hogy egy idő után semmivel ne kelljen foglalkoznia
Szabad helyek Május végéig 🌺
Szeretném, ha tudnád, hogy májusban már csak néhány napon vannak szabad időpontjaim Budapesten: SubRosa Központban (14. kerület) május 14 és 28 kedden; A Yogaterrace studióban (3. kerület) pedig május 25- én szombaton van néhány helyem. Mivel pünkösd hétfőn, 20- án, én is pihenek, ezért ezeken a napokon várlak szeretettel stresszoldásra és masszázsra. Veresegyházon pedig még…
Ismerkedjünk az olajokkal, új márkát használok!
Több Nagy örömömre szolgál, hogy bemutathatom neked az új illóolaj márkát, amit már a masszázsaim során is használok! Ez a cég is magyar és nagyon fontosnak tartom, hogy óriási figyelmet fordítanak a minőségre. Tényleg! Nem rég rendeltem tőlük egy eukaliptusz radiáta illóolajat és összehasonlítottam a már meglévővel az illatát. Elképesztő volt érezni a különbséget! Akkor most…
Öngondoskodás
Hogyan töltődj úgy, hogy neked is maradjon? Te is sietsz? Nincs sok időd magadra? ⚜Szeretnél eljutni kozmetikushoz, fodrászhoz, manikűrre, pedikűrre, masszázsra, kineziológushoz, jógára…….de mindenhova csak sietve, épp egy órára tudsz menni, mert a napi teendők, család mellett alig tudod bezsúfolni a naptáradba? Óriási különbség van a nyugodtan eltöltött Én-idő és a kapkodva letudós Én-idő között….
A kamaszt oldjuk vagy a szülőt?
Egy izgalmas történetet hoztam most, ami igazából a sajátom, de azt gondolom, hogy sokunknak segíthet.
A fiammal most éppen a középiskolai felvételi kellős közepén járunk.
Látom, hogy izgul, de nem mondja. Ő már nagy, férfi, nem akarja már, hogy én segítsek, megpróbálja egyedül megoldani a szorongásait…belül.
Töltődj fel a Subrosaban!
Ahogy korábban is említettem, most már Budapesten, Zuglóban is megtalálhattok. A Subrosa Központ egy képességfejlesztő és stresszoldó központ, ahol több kineziológus és egyéb szakember segít a testet, lelket rendben tartani. Én magam is itt végeztem a kineziológia képzéseim nagy részét, ezért nagy örömmel fogadtam a hívást egy megüresedett helyre. A központban minden hónapban két alkalommal,…
Májusban Anyák napi kedvezmény
Minden arcmasszázsra 10% kedvezményt biztosítok Májusban Anyák napja alkalmából, nem csak Anyáknak! Töltődj fel, szánj magadra egy kis minőségi időt és tápláld a bőrödet és lelkedet is finom illatokkal és növényi hatóanyagokkal! Foglaláskor írd be a megjegyzésbe a “2024MAJUS” kódot . FONTOS: online foglalásnál nem fog működni a kód mező CSAK A MEGJEGYZÉS! A kódot…
Hány témát hozhatok az oldásra? (Kineziológia)
Számtalanszor felmerül a kérdés arról, hogy milyen témákat tudunk stresszoldással segíteni, illetve hány alkalom szükséges. A 3in1 Concepts kineziológiai módszerrel izomtesztelést használunk, vagyis a delta izommal dolgozunk úgy, hogy az izom erőssége vagy gyengesége adja a választ a kérdéseinkre. A test hihetetlenül intelligens, minden információ a birtokában van, csupán elő kell hívni. Így tehát több…
