Panaszos kamaszkor

Néha már 9 éves korban kezdődik, de inkább később. 11 év körül biztosan, már a fiúknál is.A következő történetben két fiúról fogok mesélni. Mindkét esetben az Édesanyák kerestek fel. Egyikük azt mondta, hogy pszichológushoz is akartak menni, de 12 évesen már nem tud velük mit kezdeni. Ezért inkább más utat keresett.Az alternatív, más, spirituálisabb gyógymódokban…

Kérés “Isten Jánosának”

Néhány napja olvastam, hogy Joao de Deus-t, vagyis Isten Jánosát, kórházba szállították, megsérült a térde. A fényképen egy sokat fogyott, megviselt, kissé ápolatlan idős ember látszik, aki még tartja magát a körülmények ellenére is. Ő az a világhírű transzmédium, akihez milliók járnak Braziliába, a Casaba, gyógyulni. Az egész életét e munkának szentelte, a gyógyítások mindig…

Az Önmunka ideje

Szeretettel köszöntelek a tavasz első meleg napjaiban! Már nagyon vártam a melegebb napokat, gondolom sokan így vagyunk ezzel a hosszú tél után. Nehezen jött a tavasz, sokunk lelkében is nehezen jön a tavasz, hiszen ezekben a hetekben is inkább a belső, önmunkán van a hangsúly. Kinek-kinek vállalt terhei és megoldandó feladatai szerint. Éppen ezért ,…

Angyali Üzenet 2018-ra

Hálásan köszönöm, hogy velem tartottatok az elmúlt hónapokban! Remélem továbbra is tudok nektek új dolgokkal, szeretettel szolgálni. Ma is kértem egy üzenetet mindannyiunk számára, aki olvassa ezt a levelet, az üzenet pedig csodás módon ugyanaz, mint az előző: “Kérjetek és adatik nektek; keressetek és találtok;  zörgessetek és megnyittatik nektek”  Csatoltam hozzá a fényképet is. Egyszóval…

Loyolai Szent Ignác – Dom Ignacio

    Szeretném, ha megismernéd azt a szeretettel teli lényt, akivel nap, mint nap együtt dolgozom, hogy segíthessek. Ő Loyolai Szent Ignác. 1491-ben született egy spanyol nemesi családban és gyermekkorát az akkori uralkodó, II. Ferdinánd király, udvarában töltötte. Így felnőve olyan férfi lett belőle, aki szereti a szép nőket, az ételeket és habzsolja az italokat.Természetre…

Csakratisztítás és Angyalok

A legutóbbi csoportos meditáción és tisztításon Mihály Arkangyallal dolgoztunk és az ő gyönyörű, védelmet nyújtó kékes lila fényével. Az ő segítségével megtisztítottuk az összes csakránkat és feltöltődve mentünk haza. A csakrák tisztítása és karban tartása azért is fontos, mert energiaszintünkért fizikai és lelki szinten egyaránt felelősek. Egy eldugult, bekoszolódott szűrőn nem jut át a víz,…