Hogyan fejlődhetünk krízis idején?

Egység vagy elkülönülés?

Kicsivel több, mint egy hónapja, Tenerife, Puerto de la Cruz városában megtapasztaltam azt, hogy  milyen az, amikor egységként kell működni és dönteni egy krízis helyzetben. Milyen az, amikor félre kell tenni az egyéni érdekeket és mások érdekeit is a mérlegre kell tenni.

Egy csoportos hajókirándulásra mentünk volna, de elhalasztották a calima (Szaharából érkező szélvihar) miatt, amely 50 éve nem volt ilyen erős, aztán pedig elkezdtek beszivárogni a koronavírusról szóló hírek a szigetre. Néhányan megijedtek, néhányan kitartottak, de a végére mindenki így-vagy úgy, de megértette, hogy csapatunkat egy egységnek kell tekinteni. Nem tehetjük meg a megijedt emberekkel, hogy otthagyjuk őket ebben a félelemmel teli helyzetben. Így tehát közösségi döntés született és nem mentünk hajózni.

Miért fontos ez? Ígérem a történet végén megtudod!

Milyen “véletlen” illetve talán nem is az, hogy olyan előadásokat hallgathatok a napokban, olyan emberektől, akik világszinten elismert tudósok; olyan témákról, ami ezzel az élményemmel is egybecseng.

Csodálatos elméletet hallottam nem olyan régen az együttműködésről, a közösségi intelligenciáról, az emberiségről, akik mi vagyunk!

Bruce Lipton szerint minden krízis, de különösen az evolúciós krízis arról szól, hogy fejlődni kell. Az elmúlt években mindig volt valami a hírekben, a médiában, ami a Földön történő katasztrófáról szólt (elfogy a víz, nem lesznek halak, olvadnak a sarkvidékek, Európa egy része víz alá kerül…). A tudomány szerint tehát az emberiség a kihalás felé tart, amelyet a saját viselkedése idéz elő. Mi ebből a tanulság?

Változtatni kell!

Az evolúciós fejlődést sokan kutatták és sokan kutatják ma is, amit sokan Darwin elméletére alapoztak és a genetikát vették górcső alá. Mondván, hogy a változást genetikailag lehet elérni, hiszen a darwini elmélet alapján a fejlődés csúcsára eljutott ember a gének fejlődése által jutott el idáig, ezért valószínűleg több a génje is. A gond csak az volt, hogy a fejlődési piramis alsóbb szintjén is találtak egy élőlényt akinek ugyanannyi  a génállománya, mint az emberé.

hands
Photo by Andrea Piacquadio on Pexels.com

Íg visszatértek egy korábbi elmélethez: Lamarck, francia természettudós szerint nem a gének, hanem az idegrendszer összetettsége miatt jutottunk mi emberek a fejlődés csúcsára. Vagyis a tudatosság fejlődését kell vizsgálni a gének helyett. Erre jutott Bruce Lipton, amerikai biológus is, aki elkezdte tanulmányozni az evolúciós fejlődést a legkisebb sejttől elindulva az emberig. 

A csodálatos felfedezés!

Biológiai tanulmányainkból biztosan emlékeztek arra, amikor tanultunk az egysejtűről, eukariótáról és a többi élőlényről. Nos, az egysejtűek tanulmányozáskor rájött, hogy igazából nem a DNS-t és a géneket kell vizsgálni, mert azok a sejtmagot képezik és leginkább az átörökítés a feladatuk, hanem a sejtfalat, más néven a sejtmembránt. 

A sejtmembrán nem más, mint a sejtek “bőre”. Bruce Lipton kutatása elvezetett ahhoz a megfigyeléshez, hogy a környezeti hatások alakítják a gének viselkedését. De mi az, ami eljuttatja hozzájuk a környezeti információkat és hogyan?  Véleménye szerint az átlag biológusok a sejtmembránt egyszerű csomagolóanyagnak tartják. Lipton kutatása viszont egy sokkal összetettebb funkcióját mutatta meg a membránnak, mely szerint úgy viselkedik mint a bőr. Ez a “bőr”, ami úgy működik, mint a sejt agya, juttatja el a környezeti információkat a sejthez. Vannak benne fogadó, átalakító és csatornázó receptorok, vagy fehérjék, amelyek a számítógép kristályos chipjéhez hasonlítanak. A lényeg az, hogy a környezeti jeleket ( hideg, meleg, fájdalom,egyéb érzetek) biológia jellé alakítva átadják a sejtmembránon belül lévő résznek, ami így átalakítja az egész sejt viselkedését. Ez az új tudomány az Epigenetika. 

Az emberi bőr is ugyanígy működik: a külső környezet ingereit alakítja át biológiai információvá, ezáltal megváltozik az ember viselkedése és működése.

A lényeg tehát az, hogy a sejt és az ember ugyanúgy működik, vagyis a sejtmembrán  nem más min maga a Tudatosság. Tudatos reakció a környezet ingereire. 

Ez pedig nem más mint az ÉRZÉKELÉS.

Ha megvizsgáljuk az emberi agy belsejét, látjuk, hogy ilyen membrán szerkezetekkel van kitöltve, minél több a tekervény, annál nagyobb a membrán felület, vagyis annál nagyobb a tudatosság, az idegrendszer, az intelligencia.

A gond ott van, hogy a koponya mérete nem változtatható, ezért, ahhoz, hogy még nagyobb idegrendszert vagyis tudatosságot hozhassunk létre, úgy kell működnünk mint az egysejtűek. Ők ugyanis azt csinálták, ha még emlékeztek, hogy elkezdtek csoportokba szerveződni, amely köré kialakult egy sejtmembrán, így képeztek egy egységet. Így több egysejtű volt egy csoportban, a sejtmembrán felületek összeadódtak, elkezdték megosztani egymással a feladatokat és együttműködtek.

A kulcs

Bruce Lipton kutatása szerint az új evolúció nem más, mint a Közösségi Intelligencia, ami nem a géneken, hanem a tudatosságon alapul. Kezdjük el tehát felismerni, hogy minden ember egyetlen sejt a nagy egészben és ez az együttműködés hozza létre az Emberiségnek nevezett szuper organizmust.

Mit jelent ez?

Ez azt jelenti, hogy le kell bontanunk a határokat, az elkülönülést, mert nem a verseny és az egyéni túlélés mutatkozik a jó iránynak. Ezt mutatja a mostani válság is, úgy egészségileg, mint gazdaságilag. Lipton szerint az evolúció egy fejlődés és nem verseny. Az együttműködés az alapja, mert minden ember egyetlen sejt lenne ebben a szuper intelligenciában.

Ez az, amit megtanultunk Tenerifén!

Légy tehát HÁLÁS a káoszért, ami most van, mert elősegíti az Emberiség Fejlődését! (Bruce Lipton)

Én HÁLÁS vagyok!

Én ennek a közösségnek a tagjaként a segítő szerepét vállaltam, célom az , hogy minden ember ráébredjen saját belső erejére és öngyógyító képességére, amiben jelenleg online tudok segíteni, a későbbiekben akár  Metamorfózis Stresszoldással és Szeretetmasszázzsal is.

Csatlakozz Érints Szeretettelfacebook csoportunkhoz itt!

Keressetek bátran!

Szeretettel: Erika

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s